Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Francis Ciarán Tobin november nyolcadikáig kért haladékot Navracsics Tibortól annak megválaszolására, megkezdi-e három éves fogházbüntetésének letöltését Magyarországon – írja az Index.
Az Index úgy tudja, a leányfalui ír gázoló, Francis Ciarán Tobin november nyolcadikáig haladékot kért a magyar hatóságoktól annak megválaszolására, hogy megkezdi-e három éves fogházbüntetésének letöltését Magyarországon. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter megerősítette, hogy Tobin a válaszadás lehetőségére vonatkozó határidő kitolását kérte
A gázoló arra is garanciákat kért, hogy „megfelelő életkörülmények” között tölthesse le büntetését, és közben a családjával is tarthassa a kapcsolatot. Navracsics Tibor beleegyezett a halasztásba és a garanciák megadásába is, és úgy véli, Tobin akár már november kilencedikén is megérkezhet hazánkba.
Tobinnak szeptember végéig kellett volna megválaszolnia, megkezdi-e büntetésének letöltését Magyarországon.